Január elején utunk Imogiribe vezetett a szultáni temetőbe. Anita, Alida és én. A roppant különleges atmoszférájú sírkertbe 174 lépcsőfok vezet. Néhány, a lépcső kezdetének szintjén a földből kinövő "dzsungelfa" éppen akkora, hogy a 174.-dik fokon szemmagasságban vagyunk koronájával. A szultánokat és családjuk férfi tagjait temetik ide, a sírkertek tulajdonképpen egyetlen séma mentén épülnek, így a legújabb is, ami a még élő; Sri Hamengku Buwono X. szultán majdnem elkészült sírhelye. Egy helyi néni buzdítására kapaszkodunk fel, noha "Dilarang masuk!" tábla figyelmeztet a belépési tilalomra az építési területen. A zikkurat-szerű építményre szintén lépcső vezet, előtte pihenőhely és egy rendezvényházikó áll. Odafönt egy óriási frissen lebetonozott terület, ahol majd maga a sír fog állni. Most egy ultramarinkék ponyvával van letakarva, hogy ne szárítsa a nap. Olyan, mint egy pszeudo-tavacska, ezernyi szitakötő kering körülötte. Kérdés, hogy a tradíció folytatódik-e, a még élő, de súlyos cukorbeteg szultánnak már áll a sírja, pedig még buzgón próbálja átmenteni a vagyont és az évszázados hatalom örökségét egy örökösre. Szegénynek pechére 3 lánya született, fiú nélkül ugye nincsen trónörökös. Néhány éve isteni kinyilatkoztatásra hivatkozva megpróbálta megváltoztatni a megváltoztathatatlant, hogy leány gyermek is örökölhesse a szultáni pozíciót. Sajnos a gyerekek úgy tűnik, inkább elkártyázzák a vagyont, mintsem, hogy a tradíció folytatását elősegítenék. Sajnos ez majdnem biztosan a létező és valódi hatalommal/döntéshozatallal rendelkező szultánság végét fogja eredményezni. Yogyakarta és környéke speciális tartomány, a szultáni család irányítása alatt működik, természetesen az Indonéz állam "demokratikus" gépezetébe szervesen illeszkedve. Ez a törékeny és keservesen kivívott különleges állapot forog kockán. Addig a pontig, amíg a kék ponyvát felcsavarják és az öreg szultánt terítik bele a gödörbe.
A muszlim szokás szerint a halál beállta után egy nappal már el kell hantolni a halottat, ezért ez a nagy sietség. A sír áll, a lakója még járkál.
A január álmosan és kevés történéssel ért véget. Az óceánpart túl közel. Marko, Greta, Anita és én, úton a déli forróságban. Kis grillrácsunk kilóg a hátizsákból. Pszilocibin tartalmú gombákat veszünk egy nénitől félúton. Az ősi kultúra szerves részét képezte ez a "meditációs segédanyag", amit egy csadoros nénike árul némiképp nyíltan és titokban. A törvény súlyosan bünteti a kábítószer fogyasztást és birtoklást, a varázsgombákkal ugyanakkor teljesen elnéző. Teljesen nyíltan vásárolható, mégsem verik nagy dobra. Ha kérdezget az ember, telefonhívások eleresztésére ösztönzi a helyi fiatalokat, könnyen meg lehet találni a gyűjtőket.
Rimba barátunk már vár a kedves kis vendégházában. Egy óriási polipot vesz tiszteletünkre. Rimba évek óta ki sem teszi lábát paradicsomi környezetéből. Minden reggel szigonypuskával vadász a nagy víz nagy halaira, kagylókat gyűjt és polipokat tapogat ki a korallok alatt. Félmeztelenül ül göndör, leomló hajával. Olyan, mint egy rendkívül szofisztikált vadember. Szép és nemes, vékony hangjával reggae-t énekel, vendégháza olyan, mint ő. Egyszerűen, játékosan van minden berendezve. Nincsen luxus itt, csak praktikus egyszerűség. Kedves bonsai fái mindenütt, festmények, amit lakói festettek és hagytak itt.
A parton esszük meg a kissé földes gombákat. A homok ropog a fogunk alatt. 5 óra. Egy karfiol alakú fa magasodik a parton, közel a vízhez. A színek csodálatosak, a nap tompán ontja magából a krémes narancssárgát. Egyszerre minden élénkebbnek és rendkívül élesnek tűnik, mintha a centrális és perifériás látás törvényszerűségei megszűnnének, s minden mikroszkopikus élességű lenne. Az egész látótér. A hangok olyan tiszták, hogy száz különböző madár hangja is kiérezhető és megkülönböztethető. Sokáig játszok egy darab tengeri hínárral, halványzöld transzparenciáján átsejlik ujjaim örvényhez hasonló mintázata. Minden individuumként kap értelmet bennem, sőt, mintha nem csupán egyedi lenne minden egyes kő és létező körülöttem, hanem külön-külön kicsike világok. Aztán majdnem besötétedik, a hullámok az utolsó színpompás fényeket pingpongozzák a retinámba, a vízfelszínt bámulva egyszerre apró halacskák ugranak ki, buknak vissza, majd ugranak ki újra, mintha hullám vasúton ülnének.
A csillagokat csillagképekké köti össze a képzeletem, annyira messze vannak, hogy szinte belerémülök. Aztán csak a forró homok és a hullámok basszusszekciója. A lábamat belenyomom mélyen, s arra gondolok, hogy a teknősbékák is ilyen mélyre raknak tojást, hisz ott mindig sokkal melegebb van. Kicsit én is beletojom a gondolataimat a homokvájatomba.
Pével kószálunk a falucskában. A pszilocibin kiszökik a testből 3-4 óra alatt, semmilyen utóhatása nincs. Annyi következménye sincs az emberi testben, mint egy Aszpirinnek. Csak az elmét stimulálja. Csönd van és még mindent megmagyarázhatatlanul tisztán személek. Belesek egy ablakon, ahol egy család alszik a földön. Lassan lélegeznek. Az alvás békéjét érzem, s, hogy egy hajszál választja el a haláltól. Vakuval fotózok vakon, bele se nézek a keresőbe. Néma kacsák némán gágognak egy szék alatt. "egy álló porszem el nem hibbant. Most homályként száll tagjaimban álmom s a vas világ a rend. Nappal hold kél bennem s ha kinn van az éj - egy nap süt idebent."
Amikor visszaérve a szobánkba az órára pillantok elámulok. Meggyőződésem volt, hogy egy egész éjszakát töltöttem szemlélődéssel, érzéseim szerint a hajnal közelgett. Valójában csak 10 óra van...
Egy pontban mindnyájan a mi ágyunkban fekszünk. Mindenki füstöl. Nincs rajtunk kívül más hang, se közel se távol. Markót ráveszem, hogy vegye fel Anita eklektikus, egyrészes fürdőruháját. Nem kell sokáig győzködnöm. Mint egy diszkóribanc, de nagyon megkapó. Táncol a házban először, majd a vendégházak félkör alakú láncolatának oltalmában elhelyezkedő üres úszómedencét veszi célba. Anita egy cowboy kalapban, szintén fürdőruhában. Az üres medencében békák párosodnak. Szépek az emberek körülöttem.
Másnap Rimba elvezet minket egy üres beach-hez, ami némiképp rejtve fekszik roppant sziklák között. Pucéron fürdünk és szívjuk magunkba az energiákat. Az estét itt töltjük, Anitával óriási tábortüzet gerjesztünk. A partra vetett fahulladékok nyirkosak ugyan, de közel negyven perc alatt sikerül tüzet csiholnom. Sötét van, de a villámok pillanatokra nappalt varázsolnak a koromsötét éjszakában. Éjfél körül kicsi zápor jön, esőkabátban fekszünk a homokban. Furcsa ennyire nyíltan kitéve a természet kénye-kedvének.
Éppen napkeltekor kelek és fölkapaszkodom a völgybe. A kagylókutatók átfésülik az apályban felszínre kerülő köveket, a halászok megindulnak hajóikon. A világítótorony eléggé fallikus most a tájban. A harmatban kószálok és tényleg el vagyok kissé varázsolva. Délben indulunk haza, poros minden és meleg.
Sok időt töltöttünk el együtt Anitával mostanában, főzőcskéztünk, kirándulgattunk elhagyatott partokon, beszélgettünk végeérhetetlenül. Olyan dolgok is felvillannak a másikban, amiről nem is szereztünk eddig tudomást. Macskabölcső. Egyik este elszaladtam venni valamit az Alfamartba, nagy eső volt délután és rengeteg béka rajzott ki az aszfaltra. Odafele is felfigyeltem egy szerelmeskedő békapárra, gyanús volt, hogy visszafelé is változatlanul egymáson vannak. Visszafordultam, felkapcsoltam a reflektort a motoron. A békalánynak kitódultak a belsőségei a száján, a fiú is mozdulatlan, de, mintha sértetlen lenne és élne. Valami halálra gázolta őket ebben a szerelmi pozícióban. Klasszikus tragédia.
Anitával visszasétáltunk, hogy lefotózhassam a jelenetet. Gyöngéden ráhúztuk őket egy papájalevélre és az út mellé egy gödörbe raktuk a két hidegvérű szerelmest. A nyitott szemük szinte villogott az éjszakában.